A kisfiú

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy falu, és abban a faluban élt egy kisfiú. Sokszor volt szomorú, mert a falu ahol élt, csúnya volt, koszos, piszkos és elhanyagolt. Az emberek nem vigyáztak rá, nem gondozták, nem ápolták. Még a szemetet sem tették a helyére. A falu mocskos volt, és mindenkinek egyre rosszabb lett a kedve. Még az állatok is szomorúan néztek maguk elé, a kisfiú nem tudott velük játszani. A cicák felmásztak a fára, ott kuporogtak, a kutyák elbújtak a házukban. A malacok nem visítoztak, nem turkáltak, még a csirkék sem kapirgáltak.

A kisfiú annyira nem szeretett itt lenni, hogy amikor reggelente felébredt, megitta a kakaóját, megette a kiflijét, felpattant és kirohant a faluból. Szaladt, szaladt messzire. Ahol elfáradt, épp ott volt egy szivárványszínű rét, teli virágokkal. Itt szokott a kisfiú játszani, és itt szokott a barátaival találkozni. Három barátja volt. Egy kék, egy rózsaszínű és egy sárga felhőcske. Amikor a kisfiú megérkezett, és a mező közepére szaladt, ők is megjelentek. A feje fölé szálltak, aztán egy kicsit lejjebb. Épphogy majdnem meglehetett őket érinteni. Így szaladgáltak együtt körbe-körbe, vagy bukfenceztek, pörögtek-forogtak vidáman. Amikor esteledett, elköszöntek egymástól, és a kisfiú gyorsan haza szaladt. A kisfelhők is felszálltak, és csatlakoztak a fellegekhez.

Az egyik ilyen alkalommal, amikor a kisfiú hazafelé futott, eszébe jutott valami. Ahogy haza ért, leült az ágya szélére és tovább gondolkodott a dolgon. Közben beesteledett. A kisfiú is lefeküdt, de nem aludt el, csak úgy tett. Aztán amikor már mindenki elszenderedett, óvatosan felkelt, és kisurrant az ajtón. Megkereste azt a cicát és kutyát, akit az elmúlt napokban a legszomorúbbnak látott. A fülükbe sugdosott valamit, és az állatok boldogan elrohantak. Azután a malacokkal is beszélt, ők is elszaladtak. Végül a csirkék, tyúkok, kakasok és a többi szárnyas következett. Ők is rögtön neki láttak.

Mindenki felkapott a csőrével egy-egy szemetet, és elkezdték hordani, kifelé a falu szélére, a szemétlerakóhoz. Volt nagy surrogás, cipekedés, igyekezet. A cicák ledobálták a széltől felkapott és a fákon fennakadt szemetet, a kutyák elkapták, és rohantak vele a szárnyasok után. A malacok is segítettek, egy helyre túrták mindet. Hajnal felé hatalmas kupac gyűlt össze, és a kisfiú az összehordott szemetet belapátolta a rég nem használt kukákba. Volt belőlük bőven szerencsére, csak össze-vissza, üresen, felborogatva tátongtak. Kirakodta mindet az út szélére, szépen egymás mellé állította, hogy a kukásautó el tudja vinni. A végére már nagyon elfáradtak, de tudták, hogy holnaptól minden megváltozik, és örömmel tértek nyugovóra. A kisfiú is visszafeküdt az ágyába. Félálomban még hallotta, hogy lassan elered az eső. De jó – mosolyodott el – így még szebb lesz.

Másnap reggel boldog madárcsicsergésre, kukorékolásra, röfögésre, miákolásra és ugatásra ébredt, amilyenben már nagyon régen nem volt része. Kiszaladt az utcára, örömében fel-le futkosott a falu utcáin. A házak kék, rózsaszín, és sárga színekben pompáztak. Rögtön tudta, hogy a barátai munkálkodtak rajta, ők segítettek, hogy még szebb, még csodálatosabb legyen a falu. Amikor a felnőttek is felébredtek, meglátták, hogy mi történt. Nagyon elszégyellték magukat, és elhatározták, hogy megváltoznak, másképp fognak élni. Nem szemetelnek, nem lesznek lusták, és nem teszik tönkre a helyet ahol élnek. A kis fiú soha többé nem volt szomorú, és az állatok is boldogok voltak. Már a faluban is öröm volt szaladgálni, játszani. A felhőcskék is bukfencezhettek a háztetők felett. Messzire pedig már csak akkor mentek, amikor kedvük volt hozzá, meg amikor sugdolózni, beszélgetni akartak. Azt mégse szerették volna, hogy mindenki lássa.

 

Ez az írás megjelent a Minerva Capitoliuma magazin 2016 januári számában.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük