Juli néni lassan cammogott haza a piacról. Vállát görnyedtre húzta a kosár. Vastag, kifakult, barna kabátja a bokájánál himbálózott. Kopott, magas szárú cipője akkurátusan bekötve. Álla alatt a szorosra kötött kendő, kicsit félre csúszott a cipekedéstől. Mindenki ismerte a faluban, kiköszöntek neki az ablakon át az emberek. Egy-két gyerek is mellé szegődött néha. Most egy apró lányka szaladt ki hozzá az útra. Nyikorogva csapódott be utána a kertajtó.
A mellettük elhaladó három fiatal férfi, vissza is fordult a zajra. Kutakodó sötét tekintettel néztek a távolodó két kedves alak után. Kaffogó, trágár, félbeharapott szavaik egymásról visszaverődve sokszorozódtak. A gumicsizmás még mutogatott is utánuk, de két társa tovább lódította őt az úton. Beszédüket halkabbra fogták. A bakancsos az órájára mutogatott, hogy igyekezzenek. De a harmadik, a kitaposott, szakadt sportcipős, még akart inni egyet a sarki kocsmában, ezért sietősebbre fogták, és eltrappoltak az ivó irányába.
A kislány fürgén szedte pici lábait. Máskor is sétáltak már így együtt, hazafelé. Szerette a nénit, mert mindig volt egy-két kedves szava, kosarában piros cseresznyepár, amit viccesen a fülére akasztott, picinyke piros alma, ami éppen elfért a tenyerében. Télen dió, mogyoró, karácsonykor finom szaloncukor. De, ha nem volt nála semmi, akkor is jó volt mellette sétálni, mert, ahogy a ház előtt letette a kosarát, és a kabátja zsebében kotorászott, mindig kedvesen rámosolygott. Talán hálából a jó társaságért. Aztán amikor kinyitotta a kaput, búcsúzóul még megsimogatja a fejecskéjét is.
A pici lány nézte, ahogy a néni felveszi a két kosarat, belép a kertbe, aztán megint leteszi a nehéz csomagokat. A keskeny járdaszigeten megfordul, bezárja a kertkaput, és még int egy utolsót. Egy ideig még ott állt a kapuban figyelve, aztán nekiiramodott és haza szaladt. Két apró copfocskáján, vidáman lobogott a már rég kibomlott masni.
Juli néni végre pihenhetett egy kicsit. A konyhaasztalnál ülve fújta ki magát. Vágott egy finom, puhaszelet kenyeret. Lassan, jóízűen falatozva megette. Amikor felállt, szoknyájáról párszem morzsa hullott a földre. Apró kutyája előbújt a sarokból, és érdeklődve szimatolta. Lassan besötétedett. Juli néni a legnagyobb fazekába vizet engedett, és feltette a tűzhelyre. A lángok pattogva ébredeztek alatta. Aztán megmosta a zöldségeket és az asztalhoz visszaülve elkezdte pucolni. A kicsi kutya a fülét hegyezve az éjszakai hangokra, nyugtalanul hallgatózott, és szimatolt az ajtónál.
Aztán hirtelen óriási zaj támadt, és elszabadult a pokol. Recsegett ropogott az öreg háztető, majd hatalmas porral, korommal, a sportcipős a fazékba zuhant. Pont a hátsófelével esett a forró vízbe. A torkából feltörő üvöltéssel egy időben, a két társa is rázuhant. Abban a pillanatban, mind hárman ordítva lefordultak a tűzhelyről, és a földre zuhantak.
A szomszéd házakban sorra oltották fel a lámpákat. Közben a zaj még nagyobb lett. A pöttöm kutya ijedten ugatott, és a kamrából előszaladó cica is hangosan nyávogott félelemében. Aztán a környék összes kutyája is rákezdte. De szerencsére, a közelben lakó Kati néni fia azonnal tudta mit kell tenni. Felkapta a telefonját, és hívta a rendőrséget.
Hamar odaértek, nem volt messze az állomás. Két autóval jöttek. Az elsőben ült az a szép szál, magas bajszos, fiatal rendőr, aki mögött mindig kuncogva súgnak össze a falu asszonyai. Már örült nagyon. De amikor meglátta, hogy nem is egy, hanem három gaztevőt vihetnek el, akkor örült csak igazán. Most már biztos a karácsonyi jutalompénz. A megégett gonoszok keservesen vinnyogtak a földön fetrengve. Onnan kellett felnyalábolni őket.
Amilyen nagy volt az ijedtség, a lárma, olyan hamar csend is lett. Juli néni ott állt a konyha közepén. Minden koszos, poros, kiborult. Ormótlan nagy folt éktelenkedett a plafonon, látszottak a téglák. A konyhát belepte a korom és a vakolat. Juli néni felsóhajtott. Ajjaj, hát ezzel ma már nem sokat lehet kezdeni, és szomorúan lefeküdt aludni. A cica és a kutyus a lábához kucorodtak össze gömbölyödve. Így aludtak el együtt.
Másnap már korán reggel átjött Kati néni. Jött a fia is, és hozta a barátait. Megjavították a kéményt, a tetőt, a plafont. Helyére tették az elmozdult tűzhelyet, és szépen letakarították. Mikor mindennel kész lettek, begyújtottak, és a kis konyhát felmelegítette az otthonosan pattogó tűz. Később még átjött néhány asszony is a szomszéd házakból, de jöttek a falu végéről is segíteni. Közösen megfőztek, és együtt megették a finom levest. Nagyon jó ízű zöldségleves volt, és maradt holnapra is belőle. Juli néninek nem kell majd a főzéssel bajlódnia. Sütöttek finom kalácsot is, az is eltart majd jó néhány napig.
Estefelé megérkezett a pici lány is, a két tündéri kis copfjával. Most ő hozott egy édes-mézes szaloncukrot a néninek. Kis kezében óvatosan szorongatva nyújtotta át a cukrot. Juli néni két tenyerét az apró öklöcske alá tartotta, és ahogy a cukor a tenyerébe hullott, érkezett egy könnycsepp is. De Juli néni azt mondta, hogy semmi baj, csak a cukor ezüstfényű papírja csillant bele a szemébe.
Ez az írás megjelent a Minerva Capitoliuma magazin 2015 decemberi számában.