Reggel van

Madarak csicseregnek.
Hallom, mert nyitva van az ablak.
A szél arrébb emeli a porcicákat.
Ágyamon ülök, vastag pokrócok alatt.
Fázom. A fák levelei halkan susognak,
Eső lesz, eső lesz. Elered.
Halkan kopog az ereszen;

Hol van a tegnap,
Hol van a tegnap.

A város zaja lassan elnyomja a kérdést.
Mindenki megy valahova. Vagy nem,
De az nem kérdez, csak ül és néz.
Lányok kavargatják csilingelve,
Reggeli teájukat a konyhában,
Az eső halkan kopog az ereszen;

Nekik ma van,
Nekik ma van.

Én tudom, hogy tegnap van.
Csak nem érdekel senkit. Nem kérdezik.
Mozdul a csend a fülemben, rám hull,
A magány. Felszaporodó évek feszítik,
Lábamban az ereket, tágul a tér.
Lassan én is tér leszek.
És közben az eső halkan kopog az ereszen;

Kinek van ma,
Kinek van ma.

Hatalmas heggyé nőtt, a hátam mögött,
Az elvégzett munka. Meg az elvégzetlen.
Előttem síkság van, és kietlen táj,
De még remélem, lesznek,
Új hegyek mögöttem, és hallom, hogy
Közben, az eső halkan kopog az ereszen;

Hol van a tegnap,
Hol van a tegnap.

 

Ez a vers megjelent a Minerva Capitoliuma magazin 2015 októberi számában.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük