Ahogy a Duna mardossa a partot,
Észrevétlenül rombol, és alkot,
Úgy mardosod lelkem,
Jössz egyre beljebb és beljebb.
Omlik szét világom, és a sok igazságom
Gurul szét, mint szakadó nyakláncról a gyöngyök,
Kapkodok utána és csak hörgök.
Keresem magam, széthulló világom,
Kapaszkodok beléd, mardosó lélek párom
Furcsa kölcsönhatás, hisz tőled omlok szét.
Fogyó partomról lehulló lélek göröngyök
Építik medredet, emelkedik az új part,
Vajon mi lesz rajta, egy új élet, vagy,
Csak egy másik part szakad?

Ez a vers megjelent a Minerva Capitoliuma magazin 2016 májusi számában.