Este lett. A villanyt már leoltottuk. Csönd volt. Meleg, puha, illatos, de fáradt karácsonyi éjszaka első óráinak csöndje. Az utcáról még behallatszott néha egy-egy távolodó autó hangja, aztán már az se.
Apró hangokat kezdtem hallani. Pici, apró, ismerős hangok. Karácsonykor szoktuk hallani. Van, aki bosszankodik miatta, más a karácsony vele járójának tartja.
A tüskék, ahogy hullanak. Néha nem is a tüskék, hanem a padló reccsen. Azt is csak akkor vesszük észre, ha a tüskék hangjára figyelünk. Idén karácsonykor is elkezdtek hullani.
Reggel nem volt időm porszívózni. A héten nem is lesz. A folytonos ajtónyitogatástól, sürgés-forgástól, szellőztetéstől egy két kis tüskének sikerült átcsusszannia a másik szobába. Meztelen talpunkra tapadva minden szobában szanaszét szóródtak. Aztán lassan a konyhába és az előszobába is eljutottak. Furcsa módon egész kis tömeg kezdett összegyűlni a bejárati ajtó előtt. Ott voltak a legtöbben. Mintha várnának valamire. A hétvégére kirándulást terveztünk, vastag, meleg csizmákat barázdás talpakkal vásároltam tavaly, azt vettük fel. Siettünk, örültünk a hegyre tervezett kirándulásnak és a kapkodásban az egyik ivóvizes kis palackot ki is borítottuk, de nem zavart senkit. Annyira fel voltunk lelkesedve már előre, a friss téli erdőbe tartó látogatásunktól.
Végre elkészültünk az öltözködéssel és csak az ajtó nyitáskor vettem véletlenül észre, hogy az összes tüske beletapadt a csizmánk barázdájába. A kiömlő víz is segítette őket ebben. Ahogy aztán mentünk lehullott egy pár, ott ragadva a város porában. De amikor felértünk a hegyre és örömmel szaladtunk szét, az ott még megmaradt, és a napsütéstől szikrázó hóban, a sok kis tüske ott feküdt a játékos csizmanyomokban. A nedvesség megcsillant rajtuk, a nap erős zöld színt adott nekik mintha még a fájukon lennének. Hazafelé, ábrándozva gondoltam arra, hogy nem sokára újra az ágyamban lehetek a karácsonyfa illatú szobában.
Éjjel megint zajra ébredtem, és akkor rájöttem. Szöknek. Szépen, lassan feltűnés nélkül, de mégis fogynak. Gyülekeznek a bejárati ajtó előtt. Hátha. Hátha nekik is sikerül. Kijutni, vissza az erdőbe, a fenyőillatú hegyre. Legalább, így mint kicsi tüske. Éjjel rájöttem, hogy a fenyő nem akar karácsonyfa lenni.