Szeretem hallani, amikor azt mondják valakinek, hogy nagyon elszabadult a fantáziája. Szuper!
Mi mindent tud csinálni egy ilyen elszabadult fantázia!
Lerohan a metró mozgólépcsőjén, felhúzogatja a lányok szoknyáját, megfogdossa a fiúk fenekét – de jó neki!
Beszáguld a metróba, kiveri az anyukák kezéből a telefont, mert ilyeneket kérdeznek tőlük, hogy;
– Miért kék a metró?
– Miért nincs a bácsinak haja?
– Az a néni elfelejtett szoknyát venni?
– Miért büdös a bácsi? Én is ilyen büdös leszek, ha este nem akarok fürdeni?
És nincs válasz. Pedig az ilyenekre válaszolni kell.
Akiknek nincs telefonjuk, és mégsem válaszolnak, azokat fejbe vágja, hogy ölükbe hull a bambaság, és elkezdenek beszélni.
Tovább száguld a fantázia. Kisöpri a városból a szemetet, letisztítja a falakat. Virágot ültet, megsimogatja a fákat.
És a napjába még az is belefér, hogy eltüntesse az összes fegyvert, megszüntessen minden háborút a Földön.
Estefelé kicsit még visszatartja a lemenő napot, hogy tovább lehessen gyönyörködni a színekben.
Hogy ránk folyhasson a csoda piros, a fantasztikus gyémánt, az égő barack, az égszínkék a neon türkiz és az éj kék. És amikor már az éj kék is ránk folyt, csupa tizennyolcas karikás dolgot művel, de azt most nem mondom el.
Hajnaltájban mosolyogva alszik el. Azt álmodja, hogy elszabadult a fantáziája.
És amikor a fantázia fantáziája szabadul el …