A városba érkeztek a vándorcirkusz szekerei. Ide-oda gurultak a füvön, aztán megtalálták végleges helyüket és letáboroztak. Még aznap elkezdték felépíteni a hatalmas sátrat, de előadás csak másnap volt. Messzire elhallatszott a készülődés kalapácsolása. Nem is örült neki mindenki, de a gyerekek igen. Meg egy lány. Ő már tavaly is itt volt, látta a cirkuszt. Gyermeki örömmel, oda se nézve tömte a szájába a vattacukrot, lábát lóbálva bámulta a tigrist, elefántot, bohócokat. Na és az artisták. Az a sok szép magas karcsú fiú. A szünetben sikerült megismerkedni az egyikkel. Behúzódtak egy sötétebb sarokba, ott sugdolóztak, beszélgettek. A lány emlékezett a körülöttük lévő hangokra, ahogy egy-egy ponyvarésszel csattogva dobolt a szél. Így még soha nem érezte magát. Minden egyszerre volt forró és hideg. A fülében pedig az a nagyon új érzés, ahogy a vére dörömbölt fülsiketítően, amikor a fiú megcsókolta. Az a csók, élete első csókja. Arra vágyott újra. Egy éven keresztül nem volt nap, amikor ne gondolt volna rá. Sokszor úgy kellett elhessegetni a gondolatot, hogy tudjon mást is csinálni, ne csak állandóan az járjon az eszébe. A fiú csodás mély hangja, és a lecsapódó leheletnyi forró, de egy másodperc alatt kihűlő apró párafelhő a fülében, ahogy a fiú suttogta – gyere vissza jövőre is.
Most itt van újra, letelt az egy év. Vattacukor illat, forró nyári szél. Az előadás színes, villogó fényei. És ott a fiú, ahogy ugrik, száll, bukfencezik a levegőben. Most még szebb, még magasabb, izmosabb. És ő, vele fog találkozni. Az előadás végén futott, szaladt az ismerős hely felé átverekedve magát a sűrű tömegen, nem látva senkit és semmit maga körül. Az a csók, csak az a csók hajtotta előre. Ahogy odaért, behúzódott az ismerős hely legsötétebb zugába és várt. Kezét szája elé tette olyan hangosnak hallotta a saját, futástól és az izgalomtól nem csillapuló lélegzetét, és dobogó szívvel állt a sötétben. Csak az első ütést érezte. A másodiktól már, ájultan vágódott végig a földön. Amikor magához tért az egész világ fájt, és sebesen forgott körülötte. Szédülten próbált feltápászkodni, és ahogy felállt a combján lecsorgó vér, mocskos tócsába folyt össze a porban. Azóta nem volt cirkuszban. Semmilyenben sem. Abban a kőcirkuszban sem, aminek a falai olyan impozánsan emelkedtek a város közepén. Később a gyerekeit is mindig a férje vitte el még színházba is, ő soha nem ment velük.
Igaz, a Kerek Világ vándorcirkusz sem járt ebben a városban azóta. Már majdnem húsz éve. De most itt vannak és a lány tudta, most ő is elmegy újra, oda ahol annyira várta a fiút és ahol aztán minden megváltozott. Most nem izgult. Szép nyugodtan kivárta a sort a pénztárnál. Közben maga elé bámult, ahogy a felnőttek szokták. Megkapta a jegyét, aztán megint sorba állt, majd amikor bejutott megkereste a székét. Most közelebb ült, mint akkor. Már nem volt kislány, nem félt az oroszlántól és szégyenlős sem volt. Jól akart látni, megfigyelni mindent. Jöttek is szép sorban. Oroszlán, bohóc elefánt. És az artisták. Pörgés forgás, repkedtek a tökéletes férfiak a levegőben. Már nem karcsú nyúlánk fiúk, hanem magas, erőteljes, sármos férfiak. Némelyik már őszült, de ez még vonzóbbá tette őket. Ott volt a fiú is. Rutinosan szállt a magasban, és csodás férfimosollyal fogadta a felzúduló tapsot.
Akkor találkozott a szemük. Szó nélkül tudták mindketten, hogy ott hátul ismét találkozni fognak. Aztán csak álltak egymás előtt, tekintetük összekapcsolódott, és ahogy közelebb léptek egymáshoz, már egyek is voltak. Abban a csókban, ami úgy hajt a másik felé. Közben a lány óvatosan, apró ezüst fegyvert vett elő a zsebéből, a fiú halántékához nyomta a csövét, és meghúzta a ravaszt. A test tompán puffanva vágódott végig a földön. Ahogy a vér, tócsává nőtt körülötte, összekeveredett a föld mocskával. Majd gondosan megtörölte a pisztolyt és a fiú kezébe nyomta. Még vetett rá egy pillantást, aztán szép nyugodtan haza ment. A Kerek Világ vándorcirkusz másnap tovább állt. Az újságban, egy kisebb cikkben volt szó valami öngyilkosságról, ami a cirkuszban történt, de különösebben nem kapta fel a szóbeszéd. A lány azt gondolta, hogy – így. Így kerek.

Ez az írás megjelent a Minerva Capitoliuma magazin 2015 áprilisi számában.